Új, korszerű fényforrás alkalmazásával jelentős energiamegtakarítás érhető el. Az ENER-G ebben a témakörben is tud hatékony és testre szabott megoldást nyújtani. Tapasztalataink szerint akár 65%-kal csökkenthető a világítás költsége, legyen szó akár üzemekről, bevásárló központokról, önkormányzati vagy állami intézményekről vagy sportlétesítményekről. Ugyanakkor ezen világítótestek élettartama legalább kétszer hosszabb, mint hagyományos társaiké.
A világítástechnikai rendszereinket el tudjuk látni egy olyan mikroprocesszoros vezérléssel, amelynek segítségével nem csak a fényforrások, hanem rendszer valamennyi része vezérelhetővé és programozhatóvá válik. Internetes kapcsolaton keresztül akár a távfelügyeletük is megoldható. A rendszerhez kapcsolható egy adatgyűjtő szoftver is az elemzések és a kiértékelések készítéséhez.
Az ENER-G Energia Technológia Zrt. az előtétek széles választékát kínálja, így a legtöbb fényforrás, illetve lámpatest összeköthető a mikroprocesszoros vezérléssel.
Az ENER-G Energia Technológia Zrt. a világítástechnika korszerűsítéseit is kínálja ESCO megoldásban: a beruházást finanszírozza, melyet az ügyfél az így megvalósuló megtakarításból törleszt vissza.
A világítástechnikai megoldásunk előnyei:
- akár 65% költségmegtakarítás;
- jelentősen kisebb karbantartási költségek;
- kevesebb egység, nagyobb fényerő;
- kisebb energiafogyasztás;
- kisebb CO2-kibocsátás;
- korszerű 21.századi technológia: digitális, internethez csatlakoztatható, energiahatékony és szabályozható;
- programozható és távirányítható, folyamatosan fejleszthető rendszer;
- a megvalósítható pénz nélkül is.